6.rész

Újra a közelség, amivel nem tudott mit kezdeni Alice. Elmondja az színtiszta igazságot annak a fiúnak, akit csak most ismert meg?  Miért tenné? Nem tudja ki is valójában a fiú, de nem az, akit a tinik milliói látnak. És hogyan is nyílna meg ennyi idő alatt valakinek? Ő? Aki mindenki visszautasít? Nem tudott mást, csak a hazugság képébe burkolózni.
- Már megmondtam egyszer hogy nem félek tőled.- suttogta elhalóan.
 Harry egy ideig csak nézte a lányt és emésztette a válaszát,majd mintha valami bevillant volna az agyába, kikapcsolta a biztonsági övét, majd kiszállt az autójából otthagyva ezzel a dugó közepén a lányt a kocsival. Pár perccel később jött egy üzenete Harrytől: 

Sajnálom, de el kellett jönnöm a közeledből. Próbáltalak volna megismerni, de látom hogy nem fog menni. Bezárkózva élsz, nem engedsz senkit sem a közeledbe. Majd idővel  rájössz, hogy kiket dobtál el magadtól, és bánni fogod ezt a fajta viselkedést. Én nem töröm magam tovább, és sajnálok mindent. H 
 
A lány döbbenten olvasta a sorokat. Düh, félelem és csalódottság halmozódott fel pici testében. Akármennyire is tartott Harrytől, nem számított rá hogy ilyen gyorsan vége lesz. Csalódott volt, hogy ennyi, vége. És dühös mert Harry-nek igaza volt.

A napok csigalassúsággal teltek, a próbák még nem kezdődtek el. Alice minden egyes nap várt. Várt egy sms-re, vagy Harry felbukkanására. Várta a próbákat is, mert akkor láthatja a fiút, és akkor végre lenne alkalma beszélni vele. Érthetetlen érzés kerítette hatalmába a lányt. És ez a hiány volt. Pontosan ő sem tudta mi hiányzik neki. Harry-e, vagy csak a tudat hogy érdeklődnek iránta?  Érthetetlennek tartotta azt, hogy hiányzik neki valaki olyan, akitől közbe fél. Látni akarta, tudni hogy jól van. De miért?

A gondolatok lassan felemésztették a lányt, így kimozdult otthonról, de csak egy esti sétára. Próbálta kiűzni csak egy pici időre a rossz gondolatok buksijából, sikertelenül. Összehúzta farmerkabátját magán, amikor szél bele kapott hullámos hajába. Kívülről nyugodtnak tűnt, de belül vívta a háborút.

A gondolkodásból káromkodások, és dulakodó hang zökkentette ki. Megijedt, de tudta, hogy cselekednie kell. Nem mehet csak úgy el, miközben tudja hogy valakinek bántódása eshet.

A hangok egy elhagyatott sikátorból jöttek, így Alice abba az irányba szaladt, majd a fal mögül kezdte kémlelni a történéseket. 2 fiú heves szóváltásba kezdett, majd az egyik nekiment a másiknak. Alice bepánikolt, amikor észrevette a barna göndör hajzuhatagot, és rájött hogy Harry az. A fiú erősen vágott Harry gyomrába, aki fájdalmát leplezve arcon vágta az őt ütő fiút. A fiú az arcához kapott, majd újra megütötte Harry-t, de most az arcát. Alice ijedtségében Harry nevét ordítva szaladt oda hozzá, nem számolva azzal, hogy minek tette ki magát. A másik fiú bepánikolva rohant el a helyszínről, ezzel magára hagyva a két fiatalt.

- Harry! - rohant a földön fekvő fiúhoz. Alice a fiú mellé térdelt, és a nevét ordítozta.

- Harry, kérlek! Én vagyok az Alice.Kelj fel! - fogta a fiú arcát sírva, ami vérben állt.

Pár pillanatig csend, majd a göndör hajú fiú lassan nyitogatni kezdte a szemét.

- Alice. - suttogta, majd a lány kezére tette tenyerét.

- Itt vagyok Harry. - suttogta a lány, akinek a könnyei megállíthatatlanul folytak végig kipirosodott arcán. 

- H-hogy kerülsz ide? - nézett a könnyeivel küszködő lányra.

Átgondolva a történteket ez hogyan lehetséges? Hogyan lehet az, hogy a lány pont ekkor volt itt? 

- Sétálni jöttem, és meghallottam a hangokat.- válaszolt szemet törölgetve.

- Ne sírj! - nyúlt fel a lány arcához, letörölve ezzel a fájó könnycseppeket.

Sírt, mert fájt látnia a történteket. Sírt, mert Harry-nek fáj. 

- Lábra tudsz állni? Menjünk el hozzánk, rendbe rakom a sebeidet.- nézett a fiú szemeibe, amit titokban imádott a ragyogó zöld színe miatt.

Harry megdöbbent. Talán mégis érdekli a lányt hogy mi van vele? 

- Jó ötlet ez? - kapott a hasához, ahogy felállni próbált.

- Más lehetőség nincsen, én közel lakok, te meg nem tudsz rendesen menni.- kapott a fiú karjai után, akin látszott hogy fájdalmai vannak.

A nyakába akasztotta Harry karját, ezzel segítve a sétálásban.

- Bemenjünk a kórházba? -nézett a bicegő fiúra.

- Nem szükséges, nem szeretnék.- rázta meg a fejét, ezzel a göndör fürtjei is megmozdultak.

A lány tudomásul vette a fiú kérését, szó nélkül segítette haza a fiút.

 A kulcsokkal bajlódott egy darabig, majd amikor sikerült kinyitni az ajtót, felsegítette a lépcsőn a fiút, majd a fürdőben leültette a kád szélére. Elővette az elsősegély dobozt, majd kutakodni kezdett benne.

- Ez egy picit csípni fog.- tájékoztatta a fiút, majd óvatosan a sebére kente a csodaszert. 

Miközben ápolta a fiút, elkerülhetetlen volt a szemkontaktus. Harry is a lányt figyelte, a fájdalmai ellenére boldog volt.

- Húzd fel a pólódat.- kérte a lány.

Harry szót fogadva teljesítette a kérést, a fehér pólója ami takarta felsőtestét lekerült róla.

Alice szeme Harry izmos hasára tévedt, akaratlanul is ajkába harapott. Még így is, lila foltokkal is tökéletes teste volt. Óvatosan érintette hasához a vattát, de még így is felszisszent a fiú a hideg, és a fájdalom miatt.

- Sajnálom.- kért elnézést, majd folytatta a sebek kezelését.

Harry eközben nem hagyta abba a lány csodálását. Valami megmozdult benne. Jó érzés volt az, hogy törődnek vele. Hogy tényleg aggódnak érte. És most jött rá arra, hogy ezt a lányt nem engedheti el. Van ebben a lányban valami. Hiányzott neki. El kellett telnie pár napnak, hogy ez az érzés megfogalmazódjon benne.