8.rész

Sajnálom hogy ennyi idő múlva tudtam előállni a résszel, gondolom tudjátok hogy miért, szokásos suli,új osztály, suli bla bla bla... Tudom hogy ez nem mentség, még egyszer sajnálom,de itt a rész.:)
 Köszönöm az előző részhez a 4 kommentet, remélem most is kapok legalább ennyit. Puszi! :*

Persze mondani sem kell hogy a lány érthetetlenül meredt a telefon kijelzőjére. Furcsállta hogy Harry ennyire figyelmen kívül hagyja a történteket. Nem gondolkozott el a dolgokon, hogy például Alice-ben mi zajlott le akkor? És hogy teljesen összezavarta ezzel?  Figyelmen kívül hagyja a lány érzéseit, és csak magára gondol most is. Mit is írhatna erre? Persze hogy elfog menni, hiszen nincs más lehetősége. Tudta, hogy Harry képes lenne arra hogy a két kezében vigye ki a lányt, ha ő ellenkezni kezdene. Semmi értelme a fiúnál az ellenállás. Tipikus.

Alice-nek nem kedvezett a mai nap, ugyanis reggel 8-ra volt beírva próbára, így még kipihenni sem tudta magát. 7 órakor a telefonjából kiszűrődő Robin Thicke szám ébresztette a nyúzott arcú lányt. Nagy ásítások közepette kelt ki az ágyból, semmi kedve se ereje nem volt a mai naphoz. Lent megfőzte a napi energiát adó löttyét, majd a ruhatárába kotorászott valami elfogadható és kényelmes ruha után. A cicanadrág, lezser póló, és kötött kardigán mellett döntött, amihez a bokacsizmáját vette fel, ami kísértetiesen hasonlított a bakancshoz. A haját halszálkafonással elintézte, arcára egy kevéske púdert, és szempillaspirált tett. A reggeli müzliével gyorsan töltötte meg a hasát, hiszen máris késésben volt. A barna nagy bőr táskáját felkapta a vállára, majd gyorsan kivágtatott a buszmegállóhoz, ahonnan csodák csodájára nem késett el a busz. Azért nem bízta el magát, hely nem volt persze, így állni kényszerült, de ez volt a legkisebb gondja most. A telefonján jelzett idő ideális volt, most már biztos volt benne hogy odaér.

Igaza volt, 7:55-kor már az öltözőben vette át az edzőruháját a többiekkel együtt. A társaival nem jött ki sehogyan sem, nem állt szóba senkivel, tekintve hogy hozzá se ment oda senki. Az edző pontosan 8-kor kicsapta az öltöző ajtót, amire pár lány sikítva válaszolt, ugyanis nem sikerült nekik 5 perc alatt felöltözniük. Az elszánt férfit nem tántorították el a sikítozó lányok, valószínűleg volt már ilyenben része, szóval mindenki kénytelen volt kimenni és elkezdeni a próbát, nem érdekelte hogy ki mibe van. Természetesen erre sikerült felöltözniük 5 másodperc alatt, így végre elkezdődhetett a kemény és fárasztó meló. Alice unottan táncolt, szinte már fájt neki hogy semmi kirobbanó és frissesség nincsen a koreográfiába. Hiába, már elég régóta benne van a szakmába így ilyen kis lötyögés semmi neki.
Majd miután ötödik próbálkozásra sem sikerült az előtte lévő lánynak a mozdulat, és vagy háromszor rálépett Alice lábára, kikelt magából.
- Ezt nem hiszem el. Ebbe mi olyan nehéz most komolyan? Nem úgy volt hogy itt nagy tudással, és profizmussal rendelkező táncosok táncolnak?- kel ki magából.
Az előtte lévő lányt enyhén elöntötte a düh, ez már az arcán is kirajzolódott.
- Most kérdőre vonod a tudásomat? 5 teljes éve táncolok ha nem tudnád.- mosolyodott el lenézően.
- Már ne is haragudj, de fél órája ezt a két lépést vesszük, és még mindig nem tudod.- motyogott fájdalmasan a fejét fogó lány, majd inkább hátra állt, elkerülve a konfliktust.

A próba pontosan ért véget, mindenki fáradtam rogyott le az öltözőben. Sietősen kapkodta magára a ruháit, bár még rengeteg ideje volt, azért otthon szeretett volna már lenni. Persze hogy nem sikerült a hazajutás olyan korán, hiszen a szőke hajú lány akivel kisebb szópárbajba került, elállta az útját.
- Ne haragudj, de kiszeretnék menni.- tűrt el egy tincset a füle mögé Alice.
- Én is szeretnék sok mindent. Mint például azt hogy kopj le rólam. Nem is értem mit okoskodsz itt nekem pont te. Hisz nézz már magadra. Ugyan kérlek. Azt sem tudom hogy hogy kerülsz ide. - fintorgott Alice-re.
Alice persze nem válaszolt, csak lehajtotta a fejét. Nem is érti hogyan volt bátorsága kioktatni mást.
- Na látod. Még megvédeni sem tudod magadat.  Szánalmas vagy.- köpte oda az utolsó szót, majd kikerülve a könnyeivel küszködő lányt, elment mellette.
Azok a sós könnyek újra. Mennyiszer érezte már az ízét. És most megint itt tart. Az önbizalma, önértékelése tova szállt. Újra üresnek és szánalmasnak érezte magát. A felépített várát egy mondattal képesek voltak lerombolni.
Sírva rontott ki az épületből, kis híján fellökve ezzel a sétáló embereket. Hogy lehet ennyire gyenge? Képes egy mondat miatt összetörni. Folyamatosan csak zokogott, most már biztos hogy nem képes este megjelenni Harry-vel.

Délután 5 órakor a nagy fotelban ülve még mindig folytak a könnyei, de közben gondolkozott a telefonjával a kezében. Nem merte megírni Harry-nek hogy nem akar menni. Egy fél órája ezen kattogott, most már viszont itt az ideje.

Ne gyere ide. Nem megyek. Sajnálom. A- küldte el az sms-t.

Fél óráig még üldögélt várva a válaszra, de semmi visszajelzést nem kapott. A szeme vöröslött a sok könny miatt, az arca felduzzadt a sírástól. Ledőlt egy kicsit, szüksége volt a pihenésre.
Negyed órája feküdhetett csak, amikor lentről hangok ütötték meg a fülét. Azonnal kiugrott az ágyból, és remegő kezekkel oltotta fel a lámpát. Nem mert még levegőt sem venni. Halkan indult meg a lépcsőn, miközben a könnyei újra eleredtek  félelmében. Ajtó csapódást hallott, valószínűleg valaki a házban tartózkodott. Próbált hangtalan maradni, de a sírását nem tudta elnyomni.
- Ki van itt? - bömbölt.
Semmi válasz nem érkezett.
- Hívom a rendőrséget.- ordította, majd az utolsó lépcsőfokról is lelépett, és a konyhába indult meg.
A következő pillanatban valaki hátulról átkarolta, amire Alice ordítani és még jobban sírni kezdett.
- Engedj el. Hagyj.- vergődött a két nagy kézben, de érezte hogy az ájulás kerülgeti.
- Alice én vagyok. Nyugodj meg kérlek. Csak én vagyok.- kapcsolta fel a villanyt az illető, majd a lány szemeibe nézett.
- Harry? - szipogott, majd a fiú erős karjaiba zárta magát.